Beled Város Önkormányzata a 2022.04.28-án tartotta a Mozdulj a jövő iskolásaiért! Helyi vetélkedő Beleden című rendezvényt. A rendezvény a KEHOP-1.2.1 pályázati konstrukció keretében valósult meg.
A vetélkedőn a beledi Általános Iskola diákjai vettek részt 4-5 fős csapatokban. Összesen 7 csapat versenyzett.
A csapatoknak a vetélkedőre előzetesen el kellett készíteniük 1 használati tárgyat hulladékokból. Első feladatként ezek bemutatására került sor.
A 2. feladat a Klímabajnokság volt, ahol a diákoknak egy előzetesen megküldött tájékoztató anyag alapján kellett megválaszolniuk a kérdéseket.
Utolsó feladatként pedig egy kreatív csoportfeladatot kellett megoldaniuk a gyerekeknek.
A feladatokat 4 fős zsűri pontozta, a nap végén az összes csapat emléklapot kapott, illetve az I-III. helyezett csapatok egyéb, környezettudatosággal kapcsolatos díjakat is kaptak. A vetélkedőn 1. helyezést elért csapat tagjainak nyereménye egy veszprémi kirándulás, mely szintén a projekt keretében valósul meg.
Videós beszámoló a Közösségi médiakampány keretében: https://www.youtube.com/watch?v=A1HAKmh_TPc